A Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és Középiskola a Wieliczka-i Zeneiskola Komplexummal 2023. május 22-25. között sikeres együttműködést valósított meg a
Wacław Felczak Alapítvány támogatásával.
A két iskola tanárai a diákokkal konzultálva elküldték a partneriskolának annak a zeneműnek a kottáit, amit az együttműködés során együtt szerettek volna betanulni. Ezekkel a zeneművekkel a diákok mindkét részről már a találkozás előtt is ismerkedtek, de a végleges betanulás, illetve az együtt zenélés Wieliczkában történt meg.
A próba során kiderült, hogy a Rajkó-Talentum zenész diákjai a zeneművek elsajátításában gyakran a Rajkó módszert használják, azaz „kézről tanulnak”, a tanáruk által bemutatott dallamot látás/hallás után precízen játsszák. Ez nagy sikert aratott a lengyel diákok és tanárok körében, akik a hagyományos, kottából való tanulással sajátítják el az előadandó darabokat.
A projekt kiegészítő tevékenységeként a magyar iskolából három néptáncos pár mutatott be magyar néptáncokat a lengyel résztvevőknek. A lengyel iskola is készült táncos bemutatóval, aminek egyik számát betanították a magyar diákoknak, és így azt az előadáson közösen táncolták el.
A projekt harmadik napján délután a wieliczkai iskola hangversenytermében gyülekezett a közönség, akik kíváncsiak voltak a két iskola együttműködéseként megszülető előadásra. Mind a lengyel iskola tanárainak, diákjainak és a szülőknek, mind az iskolánk diákjainknak és valamennyi résztvevőnek nagy megtiszteltetés és öröm volt hogy megnézte a produkciót Dr. Gerencsér Tibor krakkói főkonzul, aki korábban a Wacław Felczak Alapítvány igazgatója volt, valamint Jerzy Sobenko, a krakkói Orkiestry Straussowskiej OBLIGATO karmestere, aki a Rajkó zenekar korábbi lengyelországi szereplései óta kíséri figyelemmel a munkánkat, s ez a figyelem az iskolánk tevékenységére is kiterjed.
A műsor óriási sikert aratott.
A magyar diákok szabadidejükben megismerkedtek Wieliczka-val, meglátogatták a világhírű sóbányát, illetve néhányat Krakkó nevezetességei közül.
összpróba a Lengyel diákokkal